A korrózió elleni védekezést két nagy csoportra lehet bontani.
Létezik aktív és passzív védelem.
Az aktív és a passzív korrózióvédelmet kombinálja az a megoldás, amikor a védendő vastárgyat bevonják a reakcióképesebb fémmel. Ilyen célból általában cinkbevonatot rétegeznek az acél felületére. Az ilyen tárgy neve „horganyzott” vagy „cinkbevont” acél. Horganyzott lemez például a tetők bádogozására használatos lemezek nagy része, A cink (régies nevén: horgany) önmagában védelmet nyújt, mivel felszínén összefüggő oxidréteg alakul ki, amely a csapadékvíz és a levegőben levő oxigén károsító hatásától elszigeteli a tárgyat. Ha a cinkbevonat megsérül, akkor is a védőfém fog oxidálódni, és így megvédi a bevont vastárgyat.

Nehéz lenne mai világunkat elképzelni a cink és a vele bevont termékek alkalmazása nélkül.

Gazdasági szerepét tekintve egyik legnagyobb jelentősége az építőipari alkalmazásának van. A korróziónak kitűnően ellenálló anyag e területen kapta a legnagyobb megbecsülést. Évszázadokkal ezelőtt az épületek időjárásnak legjobban kitett felületein láthatták a kor emberei a fémet, ma viszont már sok-sok helyen, számtalan esetben alap védőrétegként (ld. duplex-eljárások) van jelen.

A cink nyelvújítás korabeli elnevezése horgany

Elterjedését tulajdonképpen három fontos tényezőnek köszönheti.

Kedvező korróziós tulajdonságainak, másodsorban alakíthatóságának és végül viszonylag olcsó előállíthatóságának.

A fém felhasználása Európában a XVIII. századtól erre napjainkban is tartó szép ívű pályát fut be.

A fém európai előállítására már ipari méretekben is alkalmas első olvasztót Bristolban 1743-ban helyezték üzembe, mely igen kezdetleges eljárással, de már alkalmas volt a tiszta cink előállítására.

A cinklemezek hengerlési technológiájának kifejlesztése (1805), Hobson és Sylvester nevéhez kapcsolódik, majd az első hengerművet Belgiumban, 1812-ben helyezték üzembe, majd 1821 után már Sziléziában több üzemet is létesítettek.

Ez az új technika és a már korábban felfedezett tűzihorganyzási technológia (1742, Malouin) megjelenése évszázadokra kiható eseményeknek bizonyultak.

A cinklemez hengerlése, a lemezek alakítása és a horgannyal bevont acéllemezek felhasználása egymással versengve jelentek meg és ma is jelen vannak a piacon.

Ipartörténettel foglalkozó szakkönyvek a horganynak az európai gazdaságban történő első tömeges megjelenését 1820 körüli időszakra teszik.

A hazai tűzihorganyzó ipar első vállalata a Nádasdi Lemezgyár (RIMA Rt.) külön említést érdemel. Alapítását (1864) követően alig több mint másfél évtizedre (1881-től) jelentős tőkeemeléssel együtt, itt is megindult a gyártott finomlemezek védő fémrétegekkel történő bevonatozása.

A Magyar Bányakalauz 1888. évben arról számol be, hogy a Nádasdi gyárban, 1886-ban nemcsak sík, hanem hullámos lemezeket is gyártottak ónozott és horganyzott kivitelben. A gyár termékei eljutottak külföldre is. Ezt követően hosszú évtizedeken át vezértermékei közé tartoztak ezek az ónozott és tűzi horganyzott lemeztáblák sík és hullámos kivitelben

A RIMA Rt. európai hírű vállalattá nőtte ki magát a századfordulóra.

Alapanyagként nem hő kezelt, hidegen hengerelt szalagként szolgál.
A kiinduló alapanyag szélességi méret 800-1500 mm.
Vastagság a szélesség függvényében 0,35-4,00 mm.
A gyártási alaptechnológiát az eljárás kidolgozójáról nevezik Sendzimirnek.
A gyártó gépsor több összehangolt gépegységből áll, amelyek külön-külön önálló jelentőséggel bírnak.
A maximálisan 20 tonnás tekercseket egy hegesztőgép segítségével végtelenítnek.
A szalag ezek után szelvénymérettől függően, de maximum 60 m/perc sebességgel áthúzásra kerül egy 50 m hosszú hőkezelő kemencén, amely elsősorban a lemez újrakristályosításával a késztermék megfelelő mechanikai paramétereit állítja be.
A hőkezelő kemencében történik a lemezfelület tisztítása védőgáz atmoszférában.
Az alkalmazott hőmérsékleti értékek 750-1200 °C. Közel 450 °C-ra lehűtött lemezt egy 120 t horganyt befogadó kádon húzzák keresztül.
A lemezfelületre minimum 99% cinktartalmú olvadék kerül felvitelre a szabványokban előírt mennyiségben.
A felületre felvitt olvadék dermedése után a lemezt 100 °C alá hűtik.
A végső mechanikai tulajdonságokat és a lemez jó síkkifekvését nyújtva-hajlítva egyengetéssel biztosítják.
Híg krómsavval történő felületi passziválás után előírt súlyú tekercseket képeznek, amelyek tömege 3-15 tonna között változik.
A horganyzott tekercseket ezek után darabolják, hasítják, profilírozzák.

A horganyzott lemezek legjelentősebb felhasználói jelenleg a járműipar, gépipar és elektronika, építőipar és acélszerkezetgyártás, csomagolás és konzervipar .
Gazdasági elemzések szerint a következő években a horganyzott lemezek további felhasználás-növekedése várható. A gépjármű- és építőipar legnagyobb részt tűzi horganyzott lemezeket használ fel, mivel ezek korróziós védőhatása esetenként jobb, mint az elektrolitikusan bevont lemezek korrózióállósága előállítási költségei ugyanakkor alacsonyabbak.
A fejlesztések iránya a bevonatok vastagságának csökkentése és korrózióállóságuk növelése.
A hagyományos horganyzott és elektrokémiai úton felvitt krómtartalmú cinkbevonatokon kívül olyan cink, vagy cinkötvözet bevonatokat fejlesztenek ki, melyek korrózióval szembeni ellenállását diszpergált szervetlen vegyületekkel valósítják meg.
Ilyen vegyületek a SiO2, Al2O3, BaCrO4, Fe2O3 és gőzfázisból lecsapott cink-magnézium vegyület.
A világ számos országában folynak kutatások a szerves kompozit vegyületek bevonatként való alkalmazhatóságára, valamint az acéllemezek két oldalának különböző anyaggal történő bevonására vonatkozóan.